Oberdieck renetje
Származása: E jeles téli almafaj magról kelt anyafáját Lucas Edo
fedezte föl egy Cannstadt (Württemberg) melletti kertben, hol a fa díszcserjék között ojtatlanul nevekedett föl s hozta első gyümölcseit. Lucas Oberdieck nevéről 1865-ben nevezte el s több ízben leirván e fajt, mindenfeléelterjesztette azóta. Ojtóvesszejét 1869-ben kaptam Reutlingenből. Ez időtől fogva mind fajfán, mind róla tett s álló helyökre kiültetett ojtványaimon, több ízben termett kertemben. Ugy növényzete, mint gyümölcsei egyeznek a leírásokkal s így fajom valódisága kétségtelen.
Érésideje: Nov.—martius.
Minősége: I. rendű csemege- s háztartási czélokra igen alkalmas
gyümölcs.
Nagysága: Nagyobb a középszerűnél; néha csak középnagy.
Alakja: Lapos, néha kúpos gömbalaku, szabályosan boltozott, de
nagyobb gyümölcseinek egyik oldala gyakran hízottabb, mint a másik. Legnagyobb átmérője a szár és kehely közt a középtájon alul, a száras vég feléesik, honnét kissé fogyva boltozódván, elég széles talpban végződik, kelyhefele pedig kissé kúposán fogyva, igen tompa csúcsban enyészik el.
Szára: elég hosszas, erős, fás; elég tágas és mély tölcséralaku, többnyire sima vagy csak kevés sugaras rozsdával bevont falu üregbe helyezett. Kelyhe: nagy egészen nyilt; sokáig zölden maradó széles osztványokkal ellátott; széles és mély tányéralaku mélyedésben ülő, melynek alján néhány finom ránczocska látható, de ezek a mélyedés karimájáig nem érnek föl s nem alakulnak bordákká.
Színe: Bőre meglehetős finom, sima, bágyadt fényű; azonban számoskiemelkedő pontocskái miatt finoman érdes; alapszíne sárgászöld, napos
oldalán aranyszerü pirral gyöngéden belehelve, mely színezet azonban azárnyékban nőtt gyümölcsökön rendesen hiányzik. Pontozata. fahéjszinü, sűrű, napos oldalon gyakran pirossal szegett, igen szembetűnő, különösen pedig a kehely mélyedésnél jellemzőleg keresztbefutó rövid vonalkákat képező.
Izlelése: Húsa, sárgásfehér, igen finom, velős; leve elegendő, czukrosborízű, gyöngéd birsszerű zamattal emelt, igen kellemes ízű. Magháza: nyílt tengelyű; sávolt falu, zárt fiókjaiban világos gesztenyebarna, hosszas, hegyes magvakat rejtő. Kehelycsöve sekély, tompa, kúp alakú, gyakran számos,
elszáradt porhonszálakat tartalmazó.
Fája: Elénknövésű, edzett; elég korán és a neki kedvező körülmények közt bőven termő; fölfelé törekvő ágaival szép gúlaalakú koronát alkotó. Szálas fának vadonczra nemesítendő ; doucin vagy paradicsom alanyon szép törpefákat nevelhetni róla. Kertem televénydús, laza talajában bár igen szépen díszlik, de virágai legnagyobb részét többnyire elhullatja s kevés kötődött gyümölcseiből alig hagynak őszig a kártékony rovarok néhány ép gyümölcsöt mutatónak. Kötöttebb föld, hűvösebb lég, tehát inkább a hazai hegyes fölvidék, mintsem a sík alföld vehetné hasznát e jeles almának, melynek gyümölcsei különben igen jól daczolnak a szelekkel.
Vesszei: Számosak, hosszak, karcsúak, mint az Orleansi renet
homályos barnapirosak, fölfelé állók, könyökösek, molyhosak, nagy, világos szürke, kerek pontokkal ritkásan pontozottak ; elég rövid levélközüek.
Rügyei: Elég nagyok, hosszas tojásdadok, igen molyhosak, lapulók,
kiemelkedő széles ülőlapra helyezkedők.
Virágrügyei: Középnagyok, tojásdadok, kissé hegyesek; szennyes
barnák és fehér molyhosak.
Levelei: Középnagyok, hosszas tojásdadok, vagy kerülékesek, gyak
ran elég hosszas, többnyire félre csavarodó hegyben végződök, széles csatornásak vagy laposak; kissé hullámos szélűek; többnyire íveltek; a vesszőtől víz irányban elállók; felső lapjukon simák, zsirfényüek, sötétzöldek; alsólapjukon molyhosak ; széleiken tompa fogakkal sűrűn és szabályosan fürészeltek. Levélnyelök hosszú, elég vastag, merev, molyhos; tágas szögekben a vesszőtől el- s kissé fölfelé álló. Levélpálhái fejletlenek, áridomuak, a nyél tövétől kissé fölebb a nyélre helyezettek, kevéssé tartósak. Virágrügyet
köritő levelei majd nagyobbak, majd kisebbek, mint a vesszőkön levők;laposak és szembetünőleg hullámosak; hosszas, vastag nyelőkről mereven szétterülők.
Hasonnevei: Nincsenek.
Leírói: L u c a s, lllustr. Monatshefte, 1876. 5. lap, szines képpel.
Ugy a n a z, lllust. Handb. der Obstk. IV. 401. 1. és
Ausioalil luertlivoller Obsts. I. 122. 1.
L e r 0 y, Dict. de pomol. IV. 716.
Észrevétel: E jeles almafajról sajnálkozva jegyzi meg André Leroy
idézett művében, hogy gyümölcseit nem találta saját vidékén oly kitűnőeknek, mint a milyeneknek találták Némethonban. Nálam a gyümölcs belső minősége és szép alakja ellen nem lehet kifogás :fája úgy a fajfán, mint szabadon álló fákon egyiránt igen keveset terem ; minek okát azonban csakértem könnyen kiszáradó laza talajában s a kártékony rovarok sokaságában, melyek itt a gyümölcsöt részint virágzáskor, részint fejlődése közben rendkívül pusztítják, vagyok hajlandó keresni. Nagyobb folyó vizeink mellékén a sík alföldön is lehetne tán előnyösen szaporítni. Hűvesebb légmérsékü, kötöttebb talajú vidékekre azonban mindenesetre jó lélekkel ajánlható.